Gyermekjövő Program

Gyermekünk - a szemünk fénye - és talán az életünk értelme is, de felnevelése 20-30 millió forintba (vagy többe is) kerülhet, az esetleges főiskolai vagy egyetemi éveket nem is számolva.

A kiadások nem egyenletesen oszlanak el, hanem hullámokban jelentkeznek.


Azt mondják, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Jól látható ez anyagi szempontból is. Ahogy nő a gyerek, úgy emelkednek a havi költségek is. Főiskolásként, egyetemistaként már közel 100 ezer Ft-ba kerül havonta.

Ennek a nagyságrendje súlyosan veszélyeztetheti a tartalékainkat - ha nem gondoskodunk róluk előre. Gyermekeink jövőjének biztosítása a mi kötelességünk, ami alól nincs kibúvó! Nem múlhat az életük azon, hogy nincs pénzünk a képességeinek megfelelő iskolába járatni, vagy nem tudjuk segíteni tehetségeinek kibontakozását, ami egyébként minden esetben sok pénzünkbe kerül. Lehet, most azt gondolja, hogy sokan vannak, akiknek nélkülöznie kellett gyermek korában, mégis felnőttek. Igen, ez így van.

De mit gondol, melyik gyermek indul nagyobb eséllyel az életben?

Az, amelyik életét a folyamatos kényszer és lemondás jellemzi, vagy amelyik számára lehetőségek egész sora áll nyitva? Őszintén, Ön milyen életet szán gyermekének? Régebben aki érettségivel rendelkezett, az biztos fizetésre számíthatott. Ma már ez nem elég, az érettségi szerepét átvette az alapdiploma. Ez jól látható a pályakezdők átlagkeresetén is. A csak érettségivel rendelkezők, alig keresnek többet, mint az alacsonyabb végzettségűek. Ellenben a diplomások kb. másfélszer akkora fizetésre számíthatnak, mint az érettségizettek.


Az ingyenes felsőoktatás megszüntével, a 2012/13-as tanév óta a továbbtanulás összköltsége a főiskola, egyetem elvégzésével legalább 6-7 millió Ft-ba kerül. És ha a gyermeke valamelyik neves külföldi egyetemen szeretné elkezdeni vagy folytatni a tanulmányait?

Megfordult már a fejében, miből fogja ezt finanszírozni?

A befektetők legnagyobb "barátja", az IDŐ, azonban kezdettől fogva mellettünk áll!

Aki a gyermeke érdekében a gyerek születésétől kezdve rendszeresen, havi 20 ezer forintot félre tud és akar tenni 18 éven keresztül, reális mértékű hozammal számolva a gyerek érettségijekor hozzávetőleg 10 millió forint felett rendelkezhet. Jöhet az a továbbtanulás, de marad még másra is!

De minden egyes év késlekedés évi 1 millió Ft-tal csökkenti a felépülő tőke nagyságát!



Vagy minél később kezdünk el megtakarítani, akkor egyre nagyobb összeget kell havonta félretenni, ha 10 milliós tőkét szeretnénk a lejáratkor.


A külföldi tanulás, majd azt követően a diploma külföldi megszerzésének egyik legnagyobb akadálya lehet a szükséges pénzügyi források hiánya, hiszen legtöbbször nem csak a képzés tandíját, hanem a megélhetésre és az utazásra szükséges fedezetet is elő kell teremteni. Manapság még csak kevesen vannak, akik az alapképzést külföldön szerzik meg, de néhány év múlva a fiatalok már sokkal természetesebbnek tartják majd, hogy az EU valamelyik egyetemén, főiskoláján kezdjék meg tanulmányaikat.


Kérjen időpontot ingyenes és kötelezettségmentes személyes tanácsadásunkra!

Kérését követően rövidesen megkeresem Önt telefonon időpont-egyeztetés céljából. 
Ez az Ön kényelmét szolgálja, mert így elkerüljük, hogy a találkozó előtt feleslegesen várakoznia kelljen.